szerda, február 12, 2014

Koszovói bővítés és tömegoszlató képek

Mikor kint voltam nyáron Koszovóban (is), megint meglátogattam a magyar századot. Immel-ámmal már írtam róluk, itt van még birtokomban egy szuperjó interjú az első váltás egyik tisztjétől, aki megvilágította a combat Riot and Crowd Control (CRC) mibenlétét, ami annyiban különbözik csak a "hagyományos" tömegoszlatástól, hogy közben lőhetnek is az emberre (esetleg kövek, Molotov koktél)

Az első váltáson azt értem, amikor Pec-ből hazatért a nagy dírrel-durral korábban belengetett manőver zászlóalj maradványa és helyére Pristinába a KFOR parancsnok közvetlen parancsoksága alatt működő zászlóaljban küldünk egy századot.

Ennek a századnak az első váltását (talán a másodikat is) nagy meglepetések érték kint. Semmi igazi erőszakra nem készültek, Koszovó már a béke szigete volt, aztán Észak-Mitrovicában az arcukba kapták a szerb tiltakozásokat, útzárakat és alkalmazhatták azt, amire itthon nem igazán voltak felkészítve, felkészülve. Majd egyszer megírom a nagy narratívát a koszovói szerepvállalásról (érdekes, hol vannak a katonatörténészek?)., de nem itt a blogon

Most azért vettem elő megint a témát, mert a magyar szerepvállalás szempontjából ismét aktuális. Már nyáron kiderült, hogy a HM keresi a helyét a katonáknak, hogy az 1000 fős misszió létszám nem csökkenjen le nagyon az afganisztáni csökkenések után. A koszovói lehetőségekről - némi szkepticizmussal - írtam a nyári út után. De tévedtem. A honvédség mintegy 180 katonával fogja/tudja növelni a létszámot: részképességekkel és egy manőver századdal. (Benkő Tibor: az afganisztáni létszámcsökkentéssel párhuzamosan több katonát küldünk Koszovóba) komoly szám.

A kérdés leginkább az, hogy hova fog menni az a manőverszázad. Jelenleg három zászlóaljnyi erő van Koszovóban, egy keleti és egy nyugati felelősségi körzettel és a fővárosban a tartalék. Ebben a két századból az egyiket adták a magyarok (a másik portugál volt, portugál vezetés mellett).

Jó lenne tudni azt is, hogy ki csökkentett, hogy mi ennyivel többen leehetünk. Modnjuk ez ki fog derülni a KFOR placemat-járól (itt a legfrissebb 2013.10.), amit remélem hamarosan frissítenek. Azt hallottam, hogy a franciák és a marokkóiakk terveztek távozni, előbbiek nyílván a megnövekedett afrikai igények miatt (közben odaégett a vadasom)

A végére itt néhány fénykép, amiket Papp Béla főhadnagy készített abból a váltásból. Egy pár fotó ezek közöl már megjelent később, azt láttam. Első körben arra gondoltam felrakok néhány képet, hogy milyen erős tömegoszlató vízsugárral dolgozik a KFOR. A játék kedvéért, egyelőre csak az eszköz hatását szemléltetem Papp Béla fotóival. Aki tudja a típust, írhatja :)







Nincsenek megjegyzések: